(Na, pl. ilyeneket írogatok. De néha vidámabbakat is...)

A Kisherceg szerint a felnőtteknek azért nincsenek barátaik, mert barátokat nem lehet vásárolni. Ez bizony igaz. Vásárolni nem. Úgy tűnik azonban, gyűjteni annál inkább.

Biztosan sokan felfigyeltek már rá, hogy új hobbi van terjedőben. A világháló adta újabbnál újabb lehetőségek valamelyikét igénybe véve, gyűjtsük össze, rendszerezzük baráti, ismerősi kapcsolatainkat. Bevallhatom, nekem ez a hobbi, alapjában véve, roppant módon tetszik.

A kiindulási helyzet végtelenül egyszerű. Valaki meghív egy ilyesfajta „ismerősgyűjtő programba”. Nincs más dolgod, mint - amennyiben tényleg ismered az illetőt – elfogadod a meghívást. Aztán nekiindulsz, először szétnézel meghívód ismerősei között és felfedezel egy sor embert, akiket te is kisebb-nagyobb jóindulattal barátaidnak és ismerőseidnek tarthatsz.

Miután feléjük immár te jelezted, hogy szeretnéd, ha bekerülnének egyáltalán nem hétköznapi gyűjteményedbe, rajtuk keresztül egyre több régi barátra, ismerősre, osztálytársra fogsz bukkanni.  Ezen az úton egyre több kicsit elfeledett, kicsit megporosodott, megmohosodott rokoni, baráti szálat fogsz tudni feleleveníteni, leporolni, megfrissíteni. Ezeket az elveszettnek hitt szálakat újra felvenni, ami régen elszakadt már, újra összekötni, kihűlt kapcsolatokat újraizzítani, messzire csatangolt gyermekkori vagy középiskolás pajtásokat, osztálytársakat legalább virtuálisan nyakoncsípni, - lélekmelegítő érzés. A távolra szakadtnak legalább így életjelt adni, - itt vagyok, megvagyok, élek, emlékszem rád, örülök neki, hogy nyomodra bukkantam, hogy, - még ha csak így is, de – hallhattam rólad, tudni, hogy jól megy sorod, de legalább is megy, hogy te is élsz, gyűröd az akadályokat; és ha őszinték vagyunk magunkhoz, azért ez sem utolsó.

Mondom, alapjában véve nagyon jónak tartom a kezdeményezést. Vagy inkább hadd mondjam úgy, jó ideig nagyon jónak tartottam.

Történt egy idő után, hogy azt kezdtem érezni, gyűjteményem kezdi elveszteni komolyságát. Az engem ismerősnek jelölő emberek egy részéről nem egyszer csak hosszas fejtörés, (mit fejtörés, kisebb nyomozás…) - után tudtam csak eldönteni, vajon honnan is ismerném őket. Volt, akikkel az összes közös vonás az volt, hogy életünk egy szakaszában bizonyos ideig együtt koptattuk egyazon intézmény lépcsőit. Esetleg éppen úgynevezett köszönő viszonyban voltunk egymással.

Ez pedig felvetett számomra egy nagyon eleminek tűnő, de annál fontosabb kérdést. Jó kétezer évvel ezelőtt egy nagyon tanulságos párbeszéd részeként azt kérdezte valaki egy híres tanítótól: „De ki az én felebarátom?” Én manapság csupán arra a kérdésre szeretnék kimerítő választ találni, hogy „de ki az én ismerősöm?”

Botcsinálta kérdés? Önmagáért való kérdés? Időpazarló agyalás? Egyszerű a válasz, mint a karikacsapás, vagy mi is úgy vagyunk, mint Augusztinusz az idő definíciójával? Hogy, „ha nem kérdezed, tudom, ha kérdezed, nem tudom…”?

Igen, azzal magam is tisztában vagyok, hogy az úgy nevezett kapcsolati hálómban nem egyenlő távolságra helyezkednek el a körülöttem élő emberek. Jól is nézne már ki, ha ugyan olyan közel érezném magamhoz a kedvesemet, mint a főnökömet, vagy a szüleimet, mint a szomszédaimat. Azokról a speciális esetekről most ne beszéljünk inkább, amikor az összehasonlított kategóriák véletlenül éppen egybe esnek…

            A kérdés azon a ponton válik igazán valóságossá és gyakorlativá, hogy ebben az emlegetett kapcsolati hálóban hol van az a távolság, hol van az a határ, amin belül azt mondhatom valakire: igen, ő az ismerősöm. Vagy negatívan megfogalmazva: igen, tudom kiről beszélsz, de NEM ismerem az illetőt.

Mi alapján mondom azt, hogy ismerek valakit? Elegendő az, hogy vannak róla ismereteim? Hogy birtokában vagyok életrajzi adatai egy részének? Hogy tudok a magánéletéről egyet s mást? De hát ilyen alapon a diktatúrákban élők mindenkori legjobb ismerőse az adott ország titkosrendőrsége vagy kémhálózata lenne, amit meg ugye, senki sem állítana, és még kevésbé szeretne…

Inkább úgy érzem, ami igazán döntő ebben a tekintetben, az az, hogy van-e közös történetünk az illető másik emberrel. Vannak-e közös emlékeink. És ennek egyenes folytatásaként, hogy hagyok-e számára helyet a jövőbeli életemben. Tudok-e neki bizalmat szavazni a holnapra nézve.

Sok ismerősöm van a világhálón. Vajon hányan tudják, milyen örömeim vannak, mi lelkesít és mitől leszek szomorú, mitől esem kétségbe? Vajon közülük hányan sírtak már velem és hányójukkal nevettünk már úgy együtt, hogy a könnyeink is kicsordultak?

Hányan tartoztak már nekem pénzzel, és kinek voltam valaha én az adósa? És ha már itt tartunk, kire számíthatnék én feltétlenül, ha valamikor megszorulnék? Ki indulna el velem szívesen egy nagy utazásra? Esetleges betegségünk idején kikkel látogatnánk meg egymást? Ki nem szégyellné velem azután is tartani a kapcsolatot, ha kirúgnának az állásomból vagy börtönbe kerülnék?

Ha pedig egyszer eltűnök ebből az árnyékvilágból, közülük vajon ki fog eljönni a temetésemre? És az árváimnak vajon ki fog adni közülük, ha kell, egy jó szót, ha kell, egy darab kenyeret?

Na, azt hiszem, ők az én ismerőseim.

Azt hiszem, hiú ember vagyok. Időnként megnézem a bloggépet, rátéved-e még időnként valami kósza, álmatlan netfüggő az immár majd féléve nem frissített oldalamra. És íme, lássatok csodát. Minap azt látom, hogy napi átlagban alig kevesebben, mint amikor még rendszeresen (na jó, az én léptékem szerint igen is rendszeresen :-) posztolgattam.

De nem csupán a blogot feledni nem tudó, azt naponta ostromló fanclub az oka, hogy valami folytatás-félén töröm a fejemet, hanem az is, amit már korábban igen bölcsen kifejtettem valahol, miszerint írni, azt ugye kell. És hát tul.kép. írogatok is én a magam módján, meg kicsit dolgom is ez az utóbbi időben, de azért a blog az mégis csak más, mert bizonyos medret és legalább szerintem való, de való(!) rendszerességet, keretet is ad az írosgálásnak.Talán, ha most itt megígérem, hogy akkor majd a jövőben tisztelettel folytatnám, akkor, még ha időközben el is kopik a fan club, az az én lelkiismeretemre mégis csak jótékony ösztönző erővel fog hatni és majd bejegyzek. Beleírok, mint Jadviga :-)

Így fogok majd ide írni arról, hogy néhány hónapra a korábban emlegetett romházunk közelébe költöztem,megpróbálva a lehetetlent, hogy pénz és mindenféle támogatás híján, hátha tudnék vele valmit kezdeni. Egyelőre a bozótirtás megkezdéséig jutottam, majd erőt veszek magamon és mellékelek képeket. Önkéntes épületmentők kerestetnek :-)

Meg fogok ide tűzögetni majd az esetlegesen születő esszékből és egyéb szösszenetekből, amik egy nonprofit rádió reggeli műsora számára születgetnek, de biztos nem haragszanak meg, ha veletek is megosztom. Legfeljebb, majd nem mondjuk meg nekik... Hehe.

...van, ki vándor, s hazaér;˝(Tolkien) Hát hazaért. Legyen áldott érte az Örökkévaló. Voltak nehézségek, csomagjaira pótdíjat fizetett, nem volt tőle boldog. Még nehezen igazodnak ujjai az ékezetes karakterekre, de majd belejön. Mint a többi napi rutinba is. Kék madaár nem várta, de talált otthon nyolc zöld papagájt. Azok már , vehetjük úgy, kiadhatnak egy kéket. Vegyük úgy.

Azt nem mondhatnánk, hogy  ˝elveszett és megtaláltatott..." Persze innen nézve már az egész elveszettség is olyan valószinűtlennek tűnik. Hiszen éppen az idézett Tolkien vers eredetije ezt mondja: "All that is gold does not glitter, / Not all those who wander are lost;" A lényeg, hogy semmi sem biztos... Talán egyvalami mégis:

Az Útnak vége nincs soha, / Ha egyszer az ajtón kifut; / De hosszú volt Utunk sora, / Menjen csak tovább, aki tud! / Induljanak új vándorok; / Lábam fáradt - fedél alatt, / Jó fénynél elborozgatok, / Várom hű estém s álmomat." (Tolkien)

Ahogy igertem, ma megejtem a szazadik bejegyzest a blogba. Vagy ha moderneknek igy jobban tetszik, ma posztolom a szazadikat...

Eltelt az utolso munkanapom is, elbucsuztam a gyerekektol. Heidi pompas narancsos csirket keszitett ebedre ugyanazzal az egzotikus salataval, amivel nyaron is megvendegelt minket. Es gyonyoruseges konyveket kaptam a gyerekektol es a munkatarsaktol. A gyerekek szinte minden oldalra irtak valami szemlyeset, ez kulonosen jol esett. Azonban most mar szinte biztos, hogy a gep nem fog birni felszallni a csomagjaim sulya alatt. Majd lehet ugy csinalok, mint a leghajoban. Addig hajigalom kifele a terhet, mig a gepmadar fel nem emelkedik a foldrol.

Amerikarol sok mindent irtak mar, kozhelyeket meg eredetieket is. Anelkul, hogy egyik vagy masik csoportot akarnam gyarapitani, merleg gyanant csak egyetlen szamomra igen fontos tanulsagot szeretnek ide lejegyezni. Ez pedig a kovetkezo.

Nem allitanam, hogy nem talalkoztam itt sok kedves es segitokesz  emberrel, de igazan baratokra nem leltem. Ez azert furcsa, mert nehanyan azert ugy bucsuztak, mint akik a baratjuknak tartanak, de amit ok azalatt erthetnek, az szamomra meg messze tavol all a tartalmas baratsag fogalmatol.

Az otthoni barataimnak es szeretteimnek viszont koszonom, hogy kitarto es turelmes hatorszagkent alltak mogottem. Koszonom mindenkinek, hogy elviseltetek az a gyakran nehezen viselheto nyafogast, amit magam nem biztos, hogy sok mindenkitol elturtem volna. Koszonom a sok batoritast, az imadsagokat es a kritikakat. Es koszonom azoknak, akik teljesen ismeretlenul olvastak bele a blogomba es osztottak meg maganyomat. Nagy meglepetesemre a vilag jo nehany orszagabol meglatogattak az oldalamat. Fizesse vissza nekik kedvesseguket sokszorosan az Orokkevalo! Ha jo remenyseg szerint hazaerek, azt azert meg mindenkeppen jelezni fogom.

Aldott adventet mindnyajunknak!

Ma elbucsuztam az egyetemista kozossegtol. Megkertek, hogy en elmelkedjem a mai napi evangeliumi szakaszrol [magyarul predikaljak nekik, de az en lehetosegeim oly messze allnak attol, igy nevezzuk csak elmelkedesnek]. Megtettem, ha nekik ez hianyzott mar csak... Idebiggyesztem majd a mai bejegyzes vegere es akkor megertitek a cimet is.

Egyebkent ez a kilencvenkilencedik bejegyzesem. Deo volente, lesz majd szazadik is, meg mielott haza indulok. Raerek majd akkor [az utolso pillanatban, szokas szerint] merleget vonni es koszongetni mindenert mindenkinek.

Akkor most alljon itt adventi koszontesul a mai szosszenet, [mufajilag ugynevezett narrativ igehirdetesnek keszult szegenykem...] bocsanatot kerve mindazoktol, akiknek az angolja meg az enyemnel is gyatrabb.... [Nem sokan lehetnek :-) ]

 1In the fifteenth year of the reign of Tiberius Caesar—when Pontius Pilate was governor of Judea, Herod tetrarch of Galilee, his brother Philip tetrarch of Iturea and Traconitis, and Lysanias tetrarch of Abilene— 2during the high priesthood of Annas and Caiaphas, the word of God came to John son of Zechariah in the desert. 3He went into all the country around the Jordan, preaching a baptism of repentance for the forgiveness of sins. 4As is written in the book of the words of Isaiah the prophet:
   "A voice of one calling in the desert,
   'Prepare the way for the Lord,
      make straight paths for him.
  5 Every valley shall be filled in,
      every mountain and hill made low.
   The crooked roads shall become straight,
      the rough ways smooth.
 6And all mankind will see God's salvation.' " [Lk 3, 1-6.]

- Excuse me, what, say again, please… What is the matter? Are you OK? you looked like very normal till now... Aham, good, of course… Good luck! – Are you crazy?

Sounds good, not? Wonderful sentences! But what on earth do they mean and how do they help us?

Please, accept the answer of an old man. I think, he would be and he is able. But we are not able to meet him, there are between us and God to deep canyons or to high mountains.

You know, I try to explain it to you an other way. If we are too deep. Maybe depressed. Maybe very poor. Maybe on the round-field of the society or in a disliked and not tolerated rass or subculture.

Or, if we are too high. On the top…of success, richness, power, influence. Then we very easily tend to look down on other people who are not as rich, not as successful, not as powerful as we are; they are not on the same level.

And saying the truth, when I was younger, in my time, I liked to give advice such as a recipe. "Do this and this, don't do that and that…and you will be OK."

But today I am not only older but also wiser. So, if you ask me today for "What to do?", I answer you: you, my sister, you, my brother, know very well, what to do… You know much better your deepnesses and your highnesses and your crooked way as anybody else. Should you fast in this time? Should you pray, meditate or read the Bible more? Should you share your time, talents and/or your treasures   with others, as I hear that every Sunday in some of your Congregations? You know!!! You know much better than anybody else – including me! – believe me that!

But I know, your young intellect has always a new "but-question". Yes, maybe you ask me, how much did I feel successful myself and for my mission? And I could answer, read it in the Bible… Or I could answer with a sentence from a Jewish rabbi of your contemporary time. Your Martin Buber said: "God has a lot of names. But the 'success' is not one of them."

You know, my experience is the inverse of this sentence. This is an experience of mine and a lot of Gods people that in the world very often if the small, mouse-grey people start to be in labor, start to work for the rightness of God, for Gods Kingdom, maybe sometimes only for a best and more human-world, God starts to bless their work, their "labor". Maybe this is not a spectacular success, sometimes only the first step, the first crack, the first rift on something, what looked like very stable, static, unchangeable and forever. But these first steps, cracks, stones, stitches or first dollars are always very, very important.

Please, don't count, how successful is what you are doing. Just do it! And you will see: God works, too.

...indulok haza. Valaki kerdezte, nem ijeszt-e meg ez a szam. Nem, nem vagyok babonas. Raadasul nem is pentekre esik. Haha... Na jo, lehet, kicsit megis az vagyok. De annyi Marai szerint sem art. Ha pedig valaki, akkor o mar csak tudott valamit az eletrol. [Meg a halalrol, de az egy masik tortenet.] Szoval tenyleg nem riaszt ez a szam.

Inkabb ugy erzem, nagyon is ismeros vagyok vele. Talan valamikeppen azonos is. En vagyok a tizenharmadik. Jobb, mint a hetedik...

Mondjuk, a tizenharmadik elfeledett torzse Izraelnek, amely eltevedt a pusztaban, es tagjainak megfeheredett csontjait reg eltemette mar a sivatag homokja. Mas valtozat szerint viszont letelepedett egy virulo oazisban es utodai azota is ott elik vilagukat. De mivel a tobbiek szerint, akik vegigjartak a teljes utat, ez nagy szegyen, ezert igyekeznek meg az emlekezetet is felszamolni.

En vagyok a tizenharmadik a komuvesek kozott, aki ellenezte a tervet, melyre aztan rament az egesz Kelemen csalad. Kesobb  persze titokban mar mindenki helyeselt, de akkor kikialtottak mindenfele lagyszivunek, anyamasszony katonajanak meg filantropnak, meg mindennek, ami csak az eszukbe jutott. En voltam a gyava, aki csak viszalyt tud szitani es ellene mond a kozosseg szent akaratanak.

En vagyok a tizenharmadik a honapok kozott, aminek meg nevet sem voltak kepesek adni, letezesemnek egyetlen kezzelfoghato, kozkedvelt es altalanosan elfogadott bizonyiteka a velem kapcsolatban gyakran emlegetett, igert es vart vagy eppen befagyasztott fizetes es nyugdij. Kar, hogy az emberek csak ezert szeretnek es nem veszik a faradsagot, hogy megismerjek igazi valomat.

En vagyok a tizenharmadik az asztalnal, "azon az ejszakan, amelyen elarultatott". Nem, dehogy vagyok en a Mester, ne beszelj hulyesegeket... Es persze, kar orulnod, nem is Judas az arulo. Csupan valamelyik a szurkek kozul, akik nem sok vizet zavarnak es nem csinalnak semmi emlitesremeltot az egesz historiaban.

Es akkor mar miert ne en lennek a tizenhamadik javasasszony, akit elfeledtek meghivni Csipkerozsika keresztelojebe. Nana, hogy szarul esett, nem tudom, mit kell akkor csodalkozni, ha utana meg nem top-model Barbie-t visz az ember ajandekba. Egyebkent is, egesz jo kis sztori kerekedett belole, koszonjek nekem meg az atkomnak. Anelkul semmi sem lett volna abbol a gyerekbol, csak egy elkenyeztetett, unalmas  es gyorsan elfeledett, videki kiralykisasszonyka. Attol, hogy az ember utalja a vilagot, elvegre meg hasznara is lehet...

De en vagyok a tizanharmadik Gregers Werle asztalanal is, egyszeruen csak a jelenletemnel, szamossagomnal fogva fenyegetoen.  Onbeteljesito joslatkent, mint egy valamire valo gorog dramaban, en garantalom a tragikus vegkifejletet. Persze az is lehet, mindez csupan beteges nagyravagyas, es kozben csak a vadkacsa vagyok.

Ismeros vagyok a tizenharmas szammal; az is lehet, hogy azonos vele. Igen, meg az is, hogy csak a vadkacsa.

...Halaadas unnepe is volt mostanaban, ezert a mult heten szinte egyaltalan nem voltam gepkozelben. Pedig egy-ket elmenyt jo lett volna azon melegeben megosztani veletek. Az egyiket peldaul mindjart hetfon, amikor is segitettem a szomszed gyulekezet egyik kedves adminisztrator holgyenek elhozni egy masik hajlektalanokat szinten istapolo gyulekezetbol tizenket jol megtermett pulykat. A logisztikai muvelet nem telt kulonosebb erofeszitesbe, azonban annal nagyobb meglepetessel szolgalt. Mivel az epulet elott parkolo autoba egyszerre csak tiz madarat voltunk kepesek lecipelni igy en nyomban fordultam is vissza [10 s es kb. ugyanennyi meter valasztott el minket]. Azonban lassatok csodat, a ket otthagyott para szoren-szalan [tollan-csontjan ?] eltunt. Ha azt gyanitanatok, hogy esetleg huss, jol elrepultek, az nem csak azert surolna valoban erosen a csoda kategoriat, mert a domesztikalt es kulonoskeppen az ipari korulmenyek kozott gyartott pulykaknak nem igazan erosseguk a repules, hanem mert a nehezsegeket fokozando ezek fejvesztett,konyhakeszre pucolt, kokemenyre fagyott, bezacskozott madarkak voltak... Tehat a csoda valoszinusege eleg csekely, nem beszelve arrol, hogy ilyesfele dolgok nem is annyira jellemzoek belvarosi, protestans templomok hajlektalanoktol hemzsego elotereire. Pedig mennyivel jobban esett volna a lelkunknek az unnep eloestejen ezzel vigasztalni magunkat, mint szembesulni a lehangolo valosaggal, hogy valami szemfules felebarat egyszeruen lenyulta oket...

Aztan persze eljott a varva vart nap is. Az igazat megvallva en nem is vartam annyira, mert azt sem tudtam, mit kell annyira varni. Itt nem a tortenelmi hatterre gondolok, hanem inkabb arra, hogy mikent is realizalodik majd ez az unnep. A kulcsszo az  volt, amivel mindenki igyekezett felkelteni az erdeklodesemet, hogy "good food", jo kaja... Enni azt ugye elegge szeretek, ezt mindenki tudja rolam, de azert vartam volna, hogy na es mi van ezen felul. Mert jo dolog az eves, de azzal eltolteni egy egesz napot...? Hat azon felul semmi sincs! Valoban csak nagy zabalas van. Engem az egyik alkalmi onkentes munkatarsnonk hivott meg a novereekhez, ahol kb. 18-20 ember gyult ossze, kicsit batyusbal szeru jelleggel. Mindenki hozott valamit az egyebkent hagyomanyos etelsorhoz. Es ettunk es ettunk es ettunk. [Meg ittunk is, de annak nincs akkora kultusza/kulturaja, mint az europai, ill. magyar vendeglatasban.] Delutan egy korul kezdhettunk az eloetelekkel es este het es nyolc kozott fejeztuk be a sokfele desszerttel, melyek kozott nagy oromomre ott volt egy az otthonihoz kisertetiesen hasonlito [bar a nagyanyamenak azert a nyomaba sem leptetheto...] makos kalacs is. Ezek utan, amikor a bucsuzasnal meg a kezembe nyomtak "egy kis uzsonnara valot", mely allt egy ciposdoboznyi sutemenybol es legalabb ennyi "komoly" kajabol - es ami kitartott a hatralevo harom napban meg - , akkor mar magam is pironkodtam. Nehanyszor volt itt alkalmam megtapasztalni azt, hogy eppen olyan emberek fordulnak felem a legkedvesebben, akiknek aztan tenyleg nem vagyok se kutyajuk se macskajuk.

Penteken aztan egy kicsit igyekeztem kiheverni az eros igenybevetelt, amit az elozo napi eveszet jelentett, de [ bar a UCC csatlakozott a " ne vasarolj ezen a napon semmit" mozgalomhoz] azert delutan en meg csatlakoztam az ellentaborhoz, akik igen csak ezen a napon akarjak letudni karacsonyi bevasarlasik nagy reszet. Mert hogy ez is valami specialis amerikai elmebaj, hogy miutan csutortokon halalra vendegeskedik magukat, masnap elindulnak, hogy halalra tapostassak magukat az ev legnagyobb forgalmat bonyolito bevasarlo napjan, ami miatt ezt a napot egyszeruen csak "fekete pentek"-nek hivjak. Az uzletek hajnal otkor nyitnak es ejjel tizenegykor zarnak, rengeteg, csak erre az egy napra szolo kedvezmennyel csalogatva a nagyerdemu kozonseget. Ehhez kepest en nem nagyon talaltam semmit, bar en a belvarosi plazan kivul mast nem nagyon mertem megkockaztatni.

Voltam viszont szombaton Bostonban. Kar, hogy nem elobb es nem gyakrabban. Amolyan igazi europai varos fele. A setalason es kis vasarlason kivul, csupan egy gyonyoruseges muzeumban toltottem az idomet [ahova tobb volt a belepo, mint a buszjegyem, igaz tiz napon belul meg egyszer visszamehetek - es akkor mar a buszjegyem lesz tobb... ( ha a belepo egy dollarral volt dragabb, mint a buszjegy, es kilenc dollarral kevesebb, mint meg egy buszjegy, akkor mennyibe kerult a muzeum es mennyibe a buszjegy? -bar lehet, ennyi adat nem eleg a megfejteshez, illetve, ennyibol nem egy megoldast lehet produkalni... Mindenesetre lehet kiserletezni...)] Vegeredmenyben azonban megerte a befektetest, mert ezek az derek jenkik barmennyire is rugodoztak a britt fennhatosag ellen [ugye, eppen Bostonbol indultak a dolgok...], egy valamit azonban jol eltanultak toluk. Ok is osszeszedtek a vilagbol mindent, ami csak ertekest es szepet talaltak benne. Jobbnal-jobb europai festok muveivel talakoztam es akkor meg az antik vilag meg a korai amerikai nepek kincseirol meg mit sem szoltam. Van egy csomo Monet-juk, Rembrant-juk,egy-ket Renoir-juk es jo par Van Gogh-ot lattam. Nem volt viszont kedvenc nemet-alfoldi csalodomnak, a Brughel-eknek egyetlen rajzocskaja sem. Persze nem akarok a kakan is csomot keresni...

Vasarnap a szombatot bojtoltem. Az edzocipom, amely az egyetlen, aminek rendesebb talpbeteje van, mar eleg viseltes es abban nem akartam nekivagni egy olyan kulturvarosnak , mint Boston, a jobb kepu cipoben viszont ugy megfajdult a labam, hogy azt hittem a buszallomasig sem birok elsantikalni. Masnapra meg szepen megdagadt az egyik labam es minden mozdulattol csillagokat lattam. Igy a hazam es a templom kozotti kb harminc meteres maratoni tav megtetelen kivul semmilyen setara sem vallakoztam. Azota, ahova tehetem, busszal megyek, probalom kimelni a virgacsaimat. Peches ember ne menjen a jegre... Hogy ez mirol jutott eszembe, azt majd maskor megosztom veletek. Ja, meg egy hir: ket het mulva mar nem leszek itt... :-))))

...is volt am errefele mostanaban, meg egyeb erdekes dolgok, de ugy tunik, en mar csak akkor ulok gep ele, ha eppen valami serelem er, vagy rosszkedvem melysege elkezd also hatarerteke fele kozeliteni. Rossz ez igy, mert egyreszt azt mutatja, hogy en magam sem tudok orulni annak az azert igencsak sokfele formaban megjeleno erdekes vilagnak, ami itt korulvesz, masfelol meg jol megijeszt mindenkit a hatorszagomban, mert azt szurik ki a sorok kozul idonkent, hogy masnapra tan' ma' vilagga is megyek, vagy Isten a tudoja, mifele suletlenseget csinalok. Jelentem, nem keszulok, bar neha azert lenne ra igeny ;-)

Szoval volt Halloween es en meg ennyi orult embert es jelmezt nem lattam az utcakon, mint azon az esten. Talan mar emlitettem, hogy van egy egyetem a kozvetlen szomszedomban, de a varosban meg jonehany, igy az utcak rakva voltak maskaras sracokkal es lanyokkal. Hat nem tudom, a mieinknek mennyit kellene fizetni azert, hogy a keptelennel keptelenebb cuccok egyiket-masikat magukra oltsek, az itteniek minden esetre szemmel lathatolag nagyon elveztek a dolgot. Meg kell vallanom en is. Marmint bamulni oket. akartam nehany kepet is kesziteni, de nem voltam biztos a kulturalis szabalyokban es ugy dontottem, talan nem kellene magam megveretni nehany jol sikerult kepert. A sajtos kitunteteseket sem ilyenekert szoktak mostansag osztogatni.

Aztan a kovetkezo hetvege a "vallasi teboly" jegyeben telt, ahogy a g.-i katolikusok panaszoltak annakidejen a reformatus esperesnek, papjuk soknak talalt elvarasait veluk szemben. Szombaton UCC Zsinat volt, masnap pedig UCC RI-nek volt a ketszaz eves jubileuma. Ha azt mondom, hogy nagyon nem hasonlitottak az otthoni "hasonlo" rendezvenyekre, az elegge furan hangzik. Ha le akarnam irni, hogy milyenek voltak, az meg nagyon nem lenne eletszeru. Inkabb meselek valamit, ami mar regen bennem van, es ami jol erzekelteti talan az itteni egyhazi helyzetet, illetve a kulobseget a mieinkkel szemben.

Lattam egy rajzfilmet. Nyelvtanulo sok mindent megnezhet buntetlenul, olthatatlan tudaszomjara kenve infantilitasat es lusta teve konzumalasat. A mese pignata allatokrol szolt, akiknek egy hasonlo szomszedjanak gyonyoruen virulo kertje volt, mig az ovek igencsek kopar es pusztulo. Egyik alkalommal ugy gondoltak, felre teszik minden buszkeseguket es megkerdezik a derek szomszedot, mitol olyan csodalatos a kertje. A szomszed nagyon keszsegesen megosztotta a titkat, ami csak annyi volt, hogy krokodil konnyekkel szokta ontozni. Oh, hat ez valoban semmiseg, gondoltak barataink, ezt ok is konnyu szerrel meg tudjak tenni, csupan meg kell hivjak magukhoz a krokodilt es konnyekre kell fakasztaniuk. Ahogy terveztek, ugy is lett. A krokodil szivesen eleget tett a meghivasnak es az adott idopontban elment hozzajuk. A baratok egymast tullicitalva traktaltak szomorubbnal szomorubb tortenetekkel. Kozben pedig kerdesekkel bombaztak, nem tortent- e a csaladjaban mostanaban valami rossz, nem halt-e meg valaki, nincs-e beteg. Nem, nem , valaszolta a krokodil,minden rendben van, vagyis egy nagynenje korhazban volt - de mar meggyogyult!- mondta diadalmas orommel az arcan. Ez a jo hir azonban nem volt az a vendeglatoknak, mert ebbol sem lettek konnyek. Egy ideig probalkoztak meg, aminek csak az lett a vege, hogy a krokodil egyszer csak osszezavartan es remulten hazarohant toluk. Nehany nap mulva a szomszed kertbol igen vidam hangok szurodtek at, melyek kozott barataink a krokodilet is felfedezni veltek. Ovatosan letrat tamasztottak a keritesnek es meglestek, mi tortenik odaat. Es lassatok csudat. A szomszed derus anekdotakat meselt a krokodilnak, aki olyan jol szorakozott, hogy kozben hasat fogva korbe-korbe gomborgott a fuvon, szemebol nem is potyogtatva, hanem egyenesen sugarban lovellve a hon ahitott krokodilkonnyeket. Sapienti sat...

...oson a kertek alatt. Szájából álmaim egy-egy még el nem nyelt s meg nem emésztett cafatja lóg.

Mert van itt a nyelvtanulas fedonevu project mellett mas is, ami nem sikerult. A szamomra valoban letfontossagu nagy terv, hogy ezalatt az ido alatt eljussak valamifele tisztanlatasra onmagammal es a jovommel kapcsolatban. Hiszen idonkent az embernek, igy nekem is, szembe kell tudni nezni onmagaval, multjaval, jelenevel es jovojevel egyarant. A lehetosegeivel, a deficitjeivel, a lehetosegei hataraival; az almokkal es a realitasokkal, mondhatnam, "nyujtozkodasi igenyekkel" es "takaro meretekkel".

Mindehhez azt igertem magamnak, darabjaira szedem, ha kell lebontom, lerombolom egesz eddigi gondolkodasomat, ha kell teologiamat, isten-, ember- es enkepemet, de ugyanugy alapos vizsgalat targyava teszem minden szintu emberi kapcsolataimat is.

Ehhez kepest mindennek meg csak hozza sem kezdtem. Idom pedig - mint mar irtam- lett volna. Erom nem volt. Batorsagom. Hitem. Hogy ujra ossze tudom rakni, amit szetszedek. [Mint gyerekkent a nagy vekkereket, amik kivancsisagom aldozataul estek...] Hogy ujra talpra lehet allni ott, ahol az alahullo romok kicsit engem is maguk ala temetnek. Hogy oly sok mindent elveszitek, hogy az ujjaepitett EN mar egy nem-EN lesz. Es talan attol tartottam a legjobban, hogy a maguk utjan kontrollalhatatlanul ide-oda dolo romok majd fajdalmas sebeket utnek olyanokon, akiket szeretek, es akiknek semmilyen korulmenyek kozott nem szeretnek fajdalmat okozni.

De lehet, hogy tenyleg csak gyava es bizalmatlan vagyok [oh, hol veszett el az az osbizalom...] es nem tudom elhinni, hogy akik szeretnek, azok minden korulmenyek kozott szeretnek, es fontos vagyok nekik meg romjaimban is? A valaszt nem tudom, azt azonban igen, hogy ezt az epitkezest lehet meg halogatni kicsit, meguszni azonban aligha.

Dehogy kelnek. Le sem fekszenek. Illetve lefekszenek, de csak abrand marad szamukra a masik klasszikus lokusz: "Békességben fekszem le és legott elaluszom; mert te, Uram, egyedül adsz nékem bátorságos lakozást." (Zsolt 4;9) Nekem. Mert nem masokrol van itt am szo, megint csak rolam. Blogomnak alfaja es omegaja... "Vak diokent dioban zarva..." Szoval, nem tudok aludni mostanaban.

Talan azert, mert nem bekessegben fekszem le. Talan, mert zavar, hogy "a vége pedig mindennek közel van" (IPt 4;7) Vagy hat, ha nem is mindennek, de az itt toltott evemnek mindenkeppen. Talan nyugtalanit, hogy annyi mindent nem vegeztem el, amit szerettem volna. Hogy mar megint mindent az utolso percekre hagyok a fenykepezestol az ajandek vasarlasig. Es ezek meg nem is olyan veszelyesek, de hogy fogok angolul megtanulni az utolso heten? :-) Ma ezekrol elmelkedem kicsit, reszben korabbi jegyzeteim segitsegevel. Ime.

Nem vagyok jo fotos. A fenykepezes muveszet. A pillanat felismeresenek es megragadasanak a muveszete. [Le]kepzo muveszet.

Nem vagyok jo fenykepesz, mert mindig azt gondolom, a tema megvar. Holnap is ott lesz az edinburgh-i varoshaza, a muncheni Marienplatz vagy az Englischer Garten, a pragai Orloj, vagy eppen a tartui Vilde-Wilde szobor kettos.  Igy szokott megtortenni, hogy utazasaim utolso napjan [mit napjan, delutanjan...] lazas igyekezettel, kapkodva, kampany- es otletszeruen kattogtatva masinamat [ha egyaltalan vittem magammal...] probalok atmenteni valamit a tegnap elemenyebol a holnap nosztalgiat sovargo vagyanak. Remenytelen, eleve kudarcra itelt vallalkozas.

Nem tudok fenykepezni, mert nem tudom felismerni es megragadni a pillanatot. Az itt es most varazsat. Megerteni es megelni a "carpe diem"-et a maga pozitiv [evangeliumi?] vonatkozasaban. Mindig azt hiszem, az elet mashol, maskor es masoknak van [tudjatok, en vagyok az, aki Kunderat visz korfui nyaralasara olvasnivalonak...] Ezert rendre elmulasztom az "itt es most" kairoszat. A mindennapok "csak nalunk, csak most, csak neked" akcioi nem tudnak eljutni hozzam, nem tudnak megerinteni, nem nekem szolnak.

Nem tudok fenykepezni. Valoszinuleg elni sem igazan.

@@@

Arra szantam ezt az evet,hogy egy kicsit megtanuljak angolul. Eddig nem igazan sikerult. [Talan majd tenyleg az utolso heten? :-)))) ] A nyelv olyasvalami, mint a penz. "Vannak videkek...", ahol sajat orszagod penzevel sokat elerhetsz, kinyitod a bukszad, es minden a labad elott hever. Hasonloan szep szoval,  egyenes beszeddel, a szavak egyszeru termeszetes ritmusaval, a nyelv tiszta gyolcsaba oltoztetett vilagos gondolatokkal sokra juthatsz. Mar ahol ertik azt a nyelvet. Mert, ahogy a penzed a vilag legtobb orszagaban csak mosolyogni valo jatekpenz, szo szerint fabatka, ugy anyanyelved sem valuta a foldgolyo nepeinek tobbsege szamara. Nem messz vele semmire.

Es megis, megis. Ahol eselyuk sincs hasznosnak lenni [Amerika...], anyanyelved szavai, mondatai, kepei es hasonlatai ott sem akarnak lemondani vezeto szerepukrol. Mintha nem tudnanak belenyugodni a tronfosztasba. Eronek erejevel tornek elo belsodbol, tularado folyamkent todulnak es minden erejukkel tiltakozni igyekeznek az ellen, hogy gondolataid az uj orszag uj nyelvenek meg nagyon szegenyes kocos-szakadt - egyelore - koldus ruhajaba bujjanak. Mint egy lathatatlan legio az idegen gyarmatosito hoditasa ellen, ugy kuzdenek hosiesen es egyelore nagyon eredmenyesen [sajnos :-(] mindenfele idegennyelvu megszallatasom ellen. Lam most is...

Olvasoi level kapacital, irnek mar valami vidamat. Csutortokon erre meg csak ennyit tudtam reagalni: Ha a mindennapi tovabbeleshez szukseges ero-morzsakat ugy vadaszod ossze [kozel sem akkora elszanassal es lelkesedessel, de nagyjabol hasonlo erdmennyel], mint Moriczek a het krajcart, akkor belathatoan nehez magadbol barmifele vidam szosszenetet kipreselni. Persze a vidam sztorik  is biztos ott lapulnak a zsakodban, csak valamifele erthetetlen, csak itt ervenyesulo fizikai torveny alapjan, itt a konnyebb materia van a melyben es mig a nehez el nem fogy a tetejerol, addig esely sincs, hogy azok elobukkanjanak...

Aztan lon este es reggel [esetunkben oktober 13, pentek...], es lassatok csudat....

Kerdezik a gyerekek, hogy en hiszek-e a szerencsetlen napokban. Tiltakozom kezzel labbal. Aztan eljott az est, es szilard meggyozodesemben kezdek eltantorodni.

Este az alapitvany szokasos evi unnepi vacsoraja. A desszertig semmi problema, mikor is az egyik kis fiatal pincerlany [velhetoen kigyurt felsotestem latvanyatol elaleltan :-) ] a hatamra ejt egy egesz kave parfet. Burleszkbe illo helyzet, de ahogy altalaban ott sem a karvallott nevet, en sem tudok annyira jol szorakozni a kedvenc gyapjuzakomon ektelenkedo tanyernyi kavefolt lattan. Mar majdnem sikerul legyurni bosszusagomat, amikor megkapom az en adagomat, ezuttal nem a hatamra, de igy sincs benne sok koszonet. Erzekenyebb gyomru olvasoim kimelese erdekeben, mondjuk ugy, kicsit parokas volt a jegkrem. Restelkedve es diszkreten odaintem a pincert, ujabb szabadkozas, majd csere... Ezek utan csoda lenne, ha elgondolkoznek eddigi allaspontomon a baljos datumokat illetoen? :-)

"Más berekben másképp szól az ének,
Ott nem értik a ti nyelvetek'…"

Agrolszakadt Madar nem tartozott senkihez es nem tartozott senkinek. Istennek allitolag valami felelossegfelevel, igaz Hozza majd neki is lenne egy nehany kerdese...

Vannak itt persze masfele kerdesek. [Illetve, mint majd lathato, az a baj, hogy nincsenek.]

"Agrolszakadt Madar, Agrolszakadt Madar, ettel ma valamit?"

"Agrolszakadt Madar, Agrolszakadt Madar, van puha meleg feszked?"

"Agrolszakadt Madar, Agrolszakadt Madar, mi szel hozott erre?"

"Agrolszakadt Madar, Agrolszakadt Madar, ertesz valamit a nyelvunkbol?"

Ezek pedig azok a kerdesek, amikkel NEM ostromoltak naprol napra az idegenbe vetodott Agrolszakadt Madarat [tovabbiakban A.M.]

Pedig, ha legalabb idonkent nekiszegeztek volna ezek egyiket-masikat, mar mindjart nem is erezte volna magat olyan agrol szakadtnak. Mert a kivulallo szamara nem is tunt annak.

Hiszen azert minden nap volt rendes ennivaloja, es amikor nem evett rendesen, az csak rajta, vagy kozmondasosan hires lustasagan mulott. Kulonben meg mar ranezesre sem volt az az ehenkorasz fajta... Mit kell akkor meg kulon kerdezgetni is?

Talan, mert ez a kerdes fiokakorara es reg elrebbent, de valaha oltalmazo szarnyakra emlekeztetik; azokra az idokre, amikor meg volt, aki naponkent erdeklodott begyenek telitettsegerol...

Ez a helyzet a feszek dologgal is. Az elet ugy hozta, hogy egy-ket ritka extrem eset kivetelevel, - amit megint csak inkabb sajat maganak meg gondatlansaganak koszonhetett [utobbit nem kis fellengzosseggel es buszkeseggel o maga "spontaneitas"-nak szokta titulalni], mindig volt hol alomra hajtsa fejet A.M. Bar arra sosem futotta erejebol es tehetsegebol, hogy sajatot epitsen maganak [az osi feszket meg szetzilalta az ido es a karvalyok hada], de mindig volt hely, ami befogadta es ideig-oraig azzal az illuzioval alltatta, hogy az az otthona. Az meg mar megint csak rajta mulott mindig, mennyire valtak ezek a helyek puha es meleg feszkekke. Altalaban nem igazan, es tobbnyire sokkal inkabb az atmenetiseg, mint sem a maradandosag hangulatat arasztottak magukbol.

Egyaltalan, miert nem tudott mar megallapodni A.M. egynel? Miert kellett neki oly gyakran tovabblebbenni, mikor szomszedai mindenutt elegedettek voltak vele, es akar azt is mondhatjuk, szerettek, meg vegeredmenyben, nem is lett volna eredetileg koltozo madar? Hogy kerult oda is, ahol most van? Mi szel hozta erre? - Igen, ezek mar szamara is fogosabb kerdesek, mint etel es feszek szimpla, bar nem elhanyagolhato megelhetesi gondjai.

"Orientacios zavar" - valaszolhatna A.M. a tole megszokott mar-mar szarkazmusba hajlo ironiajaval. Te pedig torhetned a fejedet, hogy na, most ezalatt mit is kell akkor erteni? - Elvetette a tajekozodast? -  Eltevedt? Hol, mikor? Az ember nem szokott [ a madar meg kulonosen nem...] csak ugy attevedni egy tobb ezer merfoldre levo masik kontinensre.

Talan, ha alaposan megkerdezgetnek, elmondana. Talan nem intezne el annyival, hogy akkor tortent a zavar, amikor kibujt a tojasbol erre a vilagra es nem igyekezett gyorsan vissza a masikra. Talan elmondana, miert erzi gyakran ugy, hogy egesz eddigi elete orientacios zavarok, tevedesek nem eppen vig jatekaban telt. [Igaz, akkor is nyitva maradna meg nehany kerdes. Pl. hogy ki tevedett es hol? Az Orok Vadaszmazok Vadore talan? Egy valaha elt koltopar, vagy nem megkerulve szemelyes felelosseget, talan o maga es folyamatosan? A valaszok talan majd csak az emlegetett Vadaszmezon lesznek nyilvanvalova...]

Es talan elmeselne azt is, miert gondolja, hogy ha majd egyszer vegkepp szarnyaszegetten visszater a porba, amelybol vegtere o maga is vetetett, akkor rola is az lesz a legfrappansabb, ami mondhato: nem hanyodik mar tobbet ebben a vilagban...

Ezt persze, igy nem tudna nekik elmondani, hiszen valojaban alig erti szavukat, mikor meg o probalja utanozni beszeduket, akkor azt kornyezete tobbnyire cinkos osszekacsitasfelevel dijazza, olyasfele lesajnalo uzenettel, hogy "jo, jo, ugyes kiserlet, csak azt nem ertjuk mit akarsz..." Pedig ezek a tetova probalkozasok csak az elete apro napi torteneseirol szeretnenek tudositani. Hogyan vergodne akkor zoldagra a nagy kerdesekkel, mindazzal, ami idonkent vagy folyamatosan a szivet nyomja, es ami oly gyakran sajat nyelven is csak benneszakad?

Nem, ezeket nem tudna nekik elmondani. De nincs is kinek, mert nem kerdezi arrafele senki. Pedig talan, ha kerdeznek, nem is lenne mar tobbe annyira agrol szakadt madar Agrolszakadt Madar...

Tudom, hogy ez sokkal foldhozragadtabb meg materialis, meg minden effele, es egyaltalan nem olyan magasztos, mint pl. a "Haza a magasban", de mostanaban ez nalam inkabb igy igaz. Mert annak ellenere, hogy otthon semmi sem akar ugy alakulni, ahogy azt az ember szeretne [bar biztos vannak olyan emberek is, akik eppenigy szeretnek...], azert nekem mostanaban eleg sokszor tamad nemi honvagyam. Biztos osszefuggesben all ez azzal, hogy kozeledik itteni palyafutasom vege, illetve, hogy megvan a hazautazasom idopontja.

A honvagy pedig leginkabb abban nyilvanul meg, hogy egyre masra hagyom magam bizonytalan kimenetelu kulinaris kalandokba sodorni. Ahelyett, hogy elveznem itt a tenger gyumolcseit [meg a jo kis koli bacillussal fertozott spenotot...] en az elmult hetekben kaposztas paszulyt foztem fustolt hussal, mas alkalommal meg csirkelevest.Egyiket sem akarom dicserni, de mindketto fenseges volt [pedig a huslevesben nem volt karalabe, mert olyat itt nem lehet kapni...] Persze azert egy autentikus szatmari kaposztasbab receptnek igen tudnek orulni [erted, kedves SZ.J....], mert mar megint csak olyan szokasos intuitiv fozocske volt ez, hogy "hat biztos igy kell ezt fozni..."

Azonban anelkul, hogy olvastam volna Krudy "Almoskonyv"-et, nem csodalkoznek, ha a nagy gourmet a magamfajta ostulkokat imigyen is ovna: ...ha pedig akkora okor lennel, hogy meg ejfel utan jollaksz fustolt husos kaposztasbabbal, ne csodalkozz, ha ezen almoskonyv osszes remalmat vegigalmodod egyetlen ejszaka alatt... Jelentem, sikerult... :-)

...elni nem feltetlenul.... Nem tul csattanos ez tudom, de talalkozhattatok mar az eredetinek ennel gyalazatosabb parafrazalasaval is. Annak kapcsan jutott ez eszembe, hogy mostanaban, ahogy eszrevehettetek, igen nehezen hagyogatok nyomokat a virtualis valosag szuztiszta havan :-) De az irashoz valo viszonyomat illetoleg mar a  blogolas kezdeten igyekeztem eloszlatni minden esetlegesen meglevo illuziot afelol, hogy itten majd tengerentulra szakadt Mikes Kelemenkent, kronikasi huseggel es termeszettudomanyos alapossaggal fognek majd bejegyzeseket hegesztgetni...

A helyzet az, hogy vannak dolgok, amiket okvetlenul el kell meselni, le kell irni, mert magunkbantartasuk nem nagyon hasznalna nekunk. Ugyanakkor egyebeket viszont semmi szin alatt nem szabad leirni, mert megosztasuk nagyon nem hasznalna a becses olvasokozonseg cizellalt lelkivilaganak. Ennek a "kell"-nek az egyik, es ennek a "nem szabad"-nak masik kategorikus imperativuszanak osszeutkozesebol, harcabol, vegul kompromisszumabol szuletik meg az iras. Ugye, nem is egyszeru? [Vagy csak sikerult igen korulmenyesen korulirni, hogy lusta vagyok?]

Pedig az utobbi napokban igazan sok irni valom lett volna, nem is annyira a korulottem levo esemenyekrol, mint inkabb tavolabbiak bennem valo lecsapodasarol.

Arrol pl., hogy megbolondult megint a vilag. [vagy bolond is volt az mindig, csak idonkent jobban tatssza a normalist, ugye kiskutyam...] Mert pl. szo se rola, valamivel ovatosabban is megvalogathatna a Szentatya az idezeteit, viszont az a gyilkos indulat- es gyulolethullam, amit a regensburgi beszed kivaltott, egyszeruen felelmetes. Teljesen feleslegesnek talaltam mindenfajta bocsanatkerest, mert a helyzet eppen olyan, mint amikor letoltesz valamit a netrol. Elobb altalaban megjelenik a kepalairas, [mondjuk ez volt az inkriminalt idezet II. Paleologosztol] az azota kialakult helyzet pedig maga a fokozatosan megjeleno, tiszta kep. A Papanak bocsanatkeres helyett egyszeruen korbe kellene mutatni az eppen a meggyilkolasaval fenyegeto, templomokat gyujtogato, orjongo iszlam vilagon, es csupan ennyit mondani: Na gyerekek, errol beszelt az a bizonyos bizanci csaszar...

Aztan itt van a nagy hir otthonrol, a hangfelvetel. (Megint le vagyok maradva az irasban, ezen gondolatok java resze meg tegnap szuletett.) Megint sikerult talalni egy ujabberkolcsi lepcsofokot, amit meglehetett hoditani es amin tovabb lehetett lepni. Termesztesen lefele. Mert ha ezekbe a mondatokba nem fog belebukni a miniszterelnok es csodalatos csapata [mar pedig nem, ez mara mar vilagosan kiderult], akkor annak minden magyar allampolgar fele, minden iskolas gyermek fele, egyetlen uzenete lesz, hazudj, csalj, amennyi csak a kepedre fer [ csak lehetoleg ne keszits rola hangfelvetelt, de ha igen, az se tragikus :-)], ugysem lesz semmi kovetkezmenye. Kerdem tisztelettel, milyen alapon fog barki barkit is szamonkerni ezutan, miert azuton ebben vagy abban az esetben? Miert ne? Raadasul tessenek majd megfigyelni milyen termeszetes eleganciaval fognak majd politikai fegyvert kovacsolni ebbol a roppant meresz es oszinte vallomasbol... [Maris azt teszik!] Aztan meg azon sem csodalkoznek, ha ok maguk szelloztettek volna meg az egeszet! [Sot, a mai esemenyek fenyeben mar teljesen ugy tunik, mubalhe az egesz, meglovagoljak az Orban altal az elmult heten mondott es felreertelmezett mondatokat. Felheccelnek egy csomo embert, aztan majd az egeszet az Orbanek nyakaba varrjak. Nagyon elegans es roppant veszedelmes modja az ellenzek sikeres elhallgattatasanak, Orban teljes likvidalasara. Az Uristen adjon bolcsesseget a nem eppen bolcsessegerol hires nepunknek.] a politikai manipulacionak ezek mar olyan szferai vagy inkabb bugyrai, [mert szferai az egnek vannak, bugyrai meg a pokolnak...], amelyekre megint nincs jobb jelzom annal, hogy felelmetes. Ugy tunik, nem csak az angol szokincsem szorul eroteljes gyarapitasra...

...az elozo bejegyzesekben, annak az lehet az oka, hogy kozeledik a tel :-) Igaz, meg nem hervad ligetunk, hellyel kozzel diszei is helyukon vannak [a szo szoros ertelmeben a termeszetre gondolok ilyenkor, nem mar emlegetett hajhullasomra, mert fejem eket hullas elott sem lehetett volna nagy joindulattal sem "disz"-nek nevezni...], a rozsas labyrinth meg valahogy eddig sem volt nagyon jellemzo a korulottem elterulo valo vilagra. De hogy Medvenk is jobban ertse a helyzetet, alljon itt egy, a papiralapu blog lapjaira mult vasarnap felvitt informacio. Tehat:

Minap erre jart Ernesto, a karib tengeri nagybacsi. Nem sokat lattunk belole, eppen csak a kopenye szegelyet, azt is hatulrol, ahogy a regi nagyok Istent szoktak latni szerencsesebb oraikban, de valahogy senkinek sem nagyon tamadt kedve hozza, hogy ezt a szegelyt erintgesse...

Azt hinned, egy ilyen deltengeri latogato tele van forro, fuszeres illatokkal, csipo-riszalos latin ritmusokkal, es csokolade esot hint amerre csak megfordul. Na, mi mindebbol csak az esot lattuk, de az sem csoki [fincsi...], sem forro nem volt. Ritmusnak meg maradt a monoton kopogas, megbolonditva idonkent egy-egy a hazak koze becsapo szelrohammal. Aztan, amilyen gyorsan jott, ugy el is tunt. Arra sem volt ido, hogy tisztazzuk vele, ajandekba hozta-e vagy csak ugy ittfelejtette - ahogy masok egy esernyot vagy fogkefet hagynak ott egy autos motelben -, ami ittmaradt utana? -  Az oszt.

Nem innen.... Itt ugyanis egy darabbal nem talalkoztam [nem ugy, mint a Midwesten, ott bezzeg "nyuzsogtek"...] Viszont megjottek a golyak! [a dolog szepseghibaja, hogy itt nem ugy hivjak az elsos egyetemistakat, de ezt nem kell tudnotok]

Tenyleg ugy eledt meg a varos, mint hosszu hideg tel utan a termeszet. Amikor egyszerre csak kisut a nap, a levego megtelik legyzummogessel, a mehek tisztilorepulesre indulnak meg nyilo viragok utan kutatnak, a kovek repedesei kozul tomegevel bujnak elo a mokas vero-kolto bodobacsok, hogy egy kicsit suttessek a hasukat a reg vart napocskaval. Na, korulbelul igy leptek el az utcakat a providence-i egyetemistak egyik naprol a masikra. Csak oket nem a tavasz, hanem az osz csalta elo [-vissza] nyari "rejtekukbol".

Az ifjusag mar-mar idegesitoen lukteto elettel arasztotta el ezt a nyaron at oly almosnak es kihaltnak tuno city-t. Fiatalok es szepek [tobbseguk gazdag is, mert pl. a Brown-ra, szegenykent nem sok eselyed van bejutni. Gyakorlatilag nulla...] Fiatal en is voltam valaha, szep es gazdag meg nem. Lehet, azok meg ez utan kovetkeznek. He-he...

Amikor nagyon irrital a kontraszt a huszoneves pezsges es gyerulo haj-haztartasom kozott, olyankor azzal vigasztalom magam, mint a Kisherceg, hogy na jo, hat "szepek vagytok, de uresek". Pedig igazandibol nagyon ugy tunik, hogy eppen nem azok, nagyon is tartalmasak, gondolkodnak, ervelnek, vitaznak, tele vannak ambicioval, otletekkel, sugaroznak, sziporkaznak, vibral korulottuk a levego, minden gesztusuk azt uzeni: ovek a jovo. Talan mar a jelen is.

....nem, nem a nagy csapat, csak csekelysegem... Tudom, tudom, nem ezt igertem nyar elejen... De hat a szockok sem, meg se' zavarta el oket meg senki a pillangoba, igy ez engem is felbatorit egy kis divatos es egeszseges szoszegesre. Vagy talan nem hozzajuk kellene merni magamat?

Az elmult ket honap ugy elszelelt, mint ...ooooo.... [hosunk lazasan kutat megfelelo frappans hasonlat utan]....ooooo....,  mint a tobbi.... [szuletik meg a lehangolo eredmeny....] Igerhetnem, hogy majd idonkent irogatok ide az eltelt idorol, de ez megint csak lelkiismeretem felesleges megterhelesenek bizonyulna utolag, ahogy az az elso Ujvilagban toltott honapommal kapcsolatban mar megtortent. Majd elojonnek ezek a kis emlekek, emlek morzsak kesobb, es ugyan ezek egeszen mas hangulatuak, mint a napi beszamolok, valahol megis kepet adnak errol a furcsa vilagrol. Attol, hogy nem jutottam tul gyakran es megfelelo nyugalommal gepkozelbe, azert meg neha irogattam papiralapo notebook-omba [ertsd: jegyzetfuzet...], onnan majd neha ideillesztek egy ket agymenest. Bar azok sem annyira "draga kicsi naplom" stilusuak, inkabb rovid karcolatok, vagy inkabb osszekarcolt lelkem aktualis lenyomatai. Mert azert, attol hogy egy sokkal kellemesebb helyen toltom most mar ket honapja napjaimat, a belso nem akar ilyen konnyen a megvaltozott korulmenyekhez idomulni. Furcsa, ambivalens erzesek dolgoznak bennem, a "mit keresek en itt" es a "hol is van az en hazam" kerdeseiben testet oltve. Valahogy igy:

CSAK

Csak lesni az utca embereit

Csak inni az utca zajat

Csak nem elmerulni itt, evilagban

Csak nem elfeledni, mi var Odaat.

Irhatnek meg a nyari taborrol, a gyerekekrol [majd par kepet azert roluk mindenkeppen ideszerelek], arrol, hogy azert, ha joval nyitottabbak is az emberek, de azert ugyanaz a szamomra nagyon kepmutatonak tuno viselkedes, ami megvolt a Midwesten, az itt is megtalalhato. Csak egy kis pelda, ez pedig a furdoruha. Az, hogy a vizben a hateves gyermeknek is polot kell viselni felul, ha veletlen parazna modon arra vetemedne, hogy ketreszes furdoruhaban "mutogassa ba'jait"..., de hogy a fogyatekos taborban nekunk is azt kellett viselni az mar kicsit sok volt. De a csucs az az este volt, amikor az itteni taborzaro napon egy viziparkban fenykepzetem a gyerekeinket [meztelen vallal...], akkor az ottani felugyelok azonnal ellenoriztek, hogy kihez tartozom, es szoltak a csoportvezetonknek, hogy csak a mi gyerekeinket fenykepezhetem, mert a tobbi nem megengedett, es veszelyt jelenthetek ha  esetleg illetlen fotokat keszitek a gyerekekrol. Abba is hagytam iziben [eppen azokban a napokban olvastam az otthoni sztorit a balatoni fotosrol, es mar lattam magam vasba verve vagy orokre kiutasitva ebbol a szabad orszagbol...], de ezutan kb tiz perccel, nehany kamasz latino fiu elkezdett orult modra szaguldozni egy motorral a park fuves reszen, eppen ott, ahol a tobbi gyerekunk jatszott. Szavazasra bocsajtom, vajjon szolt-e nekik az egvilagon valaki egy szot is? Igen, on nyert.... dehogy is szolt, hogy zavartak volna meg erzekeny, fejlodesben levo lelkuket ilyen buta aggodalmaskodassal... Amikor en szova tettem, annyi tortent, hogy elparancsoltak onnan a gyerekeinket. Azt hittem felrobbanok a meregtol. En veszelyes lehetek, mert talan felteszem az internetre a kepeket es ott majd ven kejencek fognak rajtuk csemegezni. De a motorosok nem veszelyesek, azok legfeljebb elcsapnak par gyereket, hat mi az , Istenem, egy kis szorakozas nekik is kell... Tudom, megint szarkasztikus vagyok, de mogotte mindenki erzi, csupan annyi volt, mindenki be volt tojva, hogy raszoljon a kamaszokra. Ujabb adalek errol a szep uj vilagrol...

No, de ez is veget ert. Utana ket het takaritas kovetkezett, na nem tul alapos, csak ugy foghegyrol, ott, ahol a papok tancolnak. Megint nem akarok altalanositani, de mindket eddigi helyemen azt tapasztaltam, hogy a higienes allapotok messze elmaradnak az otthoni normaktol. Aki ismer, tudja, hogy nem vagyok egy tisztasagmanias, de azert itt eleg gyakran en is ANTSZ utan kialtanek.

Aztan tegnap elkezdodott a napkozis idoszak, ami azt jelenti, hogy egy par napig, mig az egyetemeken is beindul az elet, csak negy-ot orakat dolgozom. De szeptember kozepetol rendszeresen resztveszek mar a Brown Egyetem lelkeszsegenek az eleteben es programjaikban. Hogy az en nyelvtudasommal mit fogok ott csinalni, arrol egyelore meg fogalmam sincs, az vigasztal, hogy ugy tunt, nekik sem, ettol fuggetlenul viszont nagyon kedvesen es nyitottan fogadtak. Ami pedig a legjobb az egeszben, hogy ennek a nagyon johiru maganegyetemnek minden eloadasara bejarhatok, hasznalhatom a konyvtarukat, a sportcentrumot, amit csak akarok , es mindezt decemberig ingyen. Most, hogy lassan vege az itt toltott evemnek, kezdenek jora fordulni a dolgaim. Valahogy igy [talan itt?] kellett volna inditani is...